Magánkezdeményezés alapján készült el Magyarország első korszerű mobil gyermek autóssulija.

A mobil gyermek autóssuli az erre a célra kialakított bárhol felállítható közlekedési játszótéren, - korunk elvárásainak megfelelően -, játékos elméleti és gyakorlati foglalkozáson már öt éves kortól formálja a jövő autósainak és gyalogosainak közlekedési szemléletét.

Azt, hogy erre mekkora szükség van már a jelenben is jól mutatják a baleseti statisztikák. 2004- ben Magyarországon mintegy 20 ezer sérüléssel és halállal végződő közúti baleset történt. Ennek 12 százalékában (körülbelül 2500 eset!) 14 éven aluli gyerekek sérültek vagy haltak meg. Elgondolkodtató, hogy ez a gyermekbaleseti adat csaknem 15 éve nem csökken!

A balesetek, köztük a halálos kimenetelűek felét a gyerekek gyalogosként vagy kerékpárosként szenvedték el, mégpedig kiemelkedően a legnagyobb arányban a 10-14 éves korosztályban. Ezért sem mindegy, hogy a gyerekek mikor teszik meg első tanulólépéseiket a biztonságos közlekedés irányában.

Hisszük, hogy a Gyerek Autóssuli által indított kezdeményezés eredményeként a résztvevő kis tanítványokat - amikor elérik az igazi jogosítvány megszerzésének idejét - a szülõk már sokkal nagyobb nyugalommal indítják el az első közös és önálló autós út megtételére.   

 

2023 Gyerek autóssuli | Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!